James és Briós

A hosszú hétvégénk remekül indult. Egy új kisbarátunkkal Freddyvel sétáltunk péntek reggel, aki annyira pici, hogy még csak pár napja járt le sétálni. Nem is tudta, hogy ott szokás pisilni. De a gazdija legnagyobb örömére elleste tőlünk ezt a trükköt.

No de ami ezután jött… Előjöttek pontosan 4 éves rémképeim a költözésről. Briósra meg ráragadt az idegességem. Szerencsére aztán kiderült, hogy csak némi variálás, szobacsere és festés volt napirenden, vasárnapra helyre is állt a rend, de mi azt a három napot végig izgultuk!

Csütörtök reggel kezdődött minden. Mamagazdi összepakolta a cuccainkat, Papagazdival meg autókázni mentünk.
Mikor megérkeztünk, jó mókának tűnt, azt hittük vendégségbe jöttünk kicsit a Mamus anyukájához.
A vendégség stimmelt is, de nem kicsit!
Papagazdi egészen egyszerűen otthagyott. És este se jött és másnap se és harmadik reggel sem…
Igazán jó dolgunk volt, nem mondom, de ez azért mégiscsak furcsa! Az elmúlt 6 év alatt velem ilyen nem történt! Még nyaralni is együtt jártunk.
Ráadásul, mint utólag kiderült, ahol most voltak, én már ott is voltam velük. Akkor most miért nem?!
No sebaj! Kibírtuk. Igaz, hogy Briós egy falat tápot sem volt hajlandó megenni bánatában, de nem kell aggódni, volt rajta tartalék bőven, meg ügyesen kunyiztunk ezt-azt az asztalról is.
Végül szombat délután futottak be a gazdik. Óriási volt az öröm! Hazajöttünk. Együtt. Végre minden a helyére került!

Papagazdi aljas csellel elvitt minket az orvoshoz. A csel abból állt, hogy gyanútlanul lementünk sétálni reggel, de dolgunk végeztével, nem hazajöttünk, hanem autóba szálltunk. És a rendelőben kötöttünk ki. Tiltakozni időnk sem volt.

Nyugi! Semmi komoly! Csak a szokásos rendes éves oltásnak jött el az ideje. Gondoltam ezt még kibírom… De ez a doki nem bírt magával. Kitalálta, hogy begyulladt a bűzmirigyem, amitől külső hallójárat gyulladásom van. Na persze… Erre kinyomta azt a mirigyet. Hát ezt nem kellett volna. Papus szerint soha életemben nem visítottam így. Ráadásul háromszor. Állítják, hogy majd most jobb lesz nekem. Kíváncsian várom…

A történtek után reggelizni nem voltam hajlandó. Jól megbosszultam mi?!

Megint ünnepeltünk.
Reggel óta mindhárom gazda, ha meglátta Brióst, elkezdte énekelni, hogy “boldog, boldog, boldog születésnapot…” Gyanús volt!

Délben mennyei csülökdarabokat kaptunk a bablevesből. Azt hittem ez az ajándék, de nem!
Este  volt torta gyertyával meg minden. Mondjuk azt, hogy az az égő izé minek a kajára, azt nem értem már 6 éve. Szerintem veszélyes így enni! Szerencsére Kisgazdi elfújta, mi meg felfalhattuk mind egy szemig a finomságot.

Kár, hogy ilyen közel van egymáshoz a szülinapunk, most várhatunk majd’ 11 hónapot a következő tortáig… No sebaj! Kivárjuk.

Isten éltessen Pajti!

Sok hó! Rengeteg hó! Hurrá!

Az én pályafutásom majdnem napra pont 6 évvel ezelőtt, egy igen izgalmas, havas történettel kezdődött a gazdiéknál. Történt ugyanis, hogy akkor is volt hó. Hatalmas hó. A gazdiéknak meg akkor kispolskijuk volt. Érden meg műút nemigen. Feltakarítva végképp nem. Izgultunk rendesen, hogy ott éjszakázunk e vajon a hóbuckák közt…

De ez ma már csak vicces emlék. A havat pedig nem utáltuk meg!  Egyszerűen újra kajla kölyökkutyának érzem magam tőle. És szerencsére Briós is. Annak ellenére, hogy két nappal ezelőtt egy itthoni rohangálásunk során meghúzta a bal mellső lábát és itthon sántikál, lent hirtelen az ő lába sem fájt, mikor megláttuk a havat. Úgy rohantunk, mint a nyulak. És hát izé… kisgazdi hóemberét is telibe találtuk. Sőt! Kisgazdit is. De szerencsére a hó puha, az overall vízálló, így mindenki csak kacagott a történteken. Remélem lesz még este is a hóból és nem olvad el, mint tegnap!

Jó hómókát mindenkinek!

Na ma aztán jól megijesztettem családunk itthon lévő tagjait…
Történt ugyanis, hogy minden előzmény nélkül hosszú hosszú percekig dülöngéltem, majdnem összeestem és remegtem. Mamus szerint pont úgy néztem ki, mint Briós, mielőtt a kánikulában elájult. De én szerencsére nem tettem!
Nem sokkal később már csak az ijedtség látszott rajtam, bújtam a Mamagazdihoz, ahogy bírtam. Azóta kutya bajom. Alszok békességben.
Hogy ez mi volt?!?!

Nálunk sem maradt ám el a Szilveszter! Volt nagy durrogás, ami engem nem hagyott aludni, Briós viszont először kicsit megszeppent, majd belátta, hogy nincs mit tenni, így kell aludni. És átaludta a bulit.

Másnap pedig 6 éves lettem!
Idén először nem kaptam törtát. No de nem kell nagyon sajnálni! Nem feledkezett el rólam senki, csak egyrészt már annyi mindent zabáltunk össze, hogy féltek a gazdik, hogy elrontjuk a gyomrunk, másrészt meg Kisgazdi elég beteg volt, így nem volt idejük elkészíteni, de minden alkotóját megettük! Csak a formája nem stimmelt és kicsit kisebb volt az adag. De így is majd’ kiukkantunk. Megvolt a szokásos kedvenc pogácsám, a virsli és bónuszként még az imádott túróból és sajtból is jutott. Azt hiszem azért nem panaszkodhatok! Kisgazdi a szülőktől hallott: Boldog szülinapot Dézi úr! (Papagazdi hív így…) után szabadon közölte is, hogy: Déziúr bódog.

Igazán boldog Karácsonyunk van! A tapasztalat sokat segített, hogy tudjuk, a fa alatt keresgélnünk kell ezt azt. Nagyon izgatottak voltunk mindketten, és szerencsére az orrunk nem hagyott cserben.

Kaptunk fincsi falatokat, a szokásos Cézárunkat, ami után megnyugodtunk és békésen néztük, ahogy a többiek bontogatnak.

Nagyon boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek!

No kérem ezt is megéltük…

Ma délután történelmi eseményre került sor. Felkerült egy fajtársunk az index címoldalára. No ez már valami!

Még a végén belátja a világ, hogy a mopszok mindenhez értenek! Még a tőkefelhalmozáshoz is. Naná!

Jelentem a Mikulás nálunk is járt!!

Hozott finom jutalomfalatokat meg a lényeg: narancsot.
Bizony! Mi mindketten narancs imádók vagyunk.
Szerencsére Kisgazda csak kiszívja a gyümölcs levét, aztán nem kell neki a többi része, így mi követjük lelkesen, és igyekszünk megszerezni a “felesleget”.

Bár a múlt héten még ilyen mókás dolgok történtek velünk, mostanra úgy néz ki letudtok a telet. Kabát nélkül járunk sétálni, egész kellemes az idő. Bár tudnám hol maradt a karácsony?!

A múlt hetünk a bicegéses nagy sétákról szólt.
Bicegni Briós bicegett, miután a keddi vendégek feletti örömében meghúzta a mellső lábát. Pár napig sántikált, de mostanra kutya baja.

A nagy sáték pedig a szokatlanul jó időnek szóltak, ami már csak szép emlék, mostanra igazi novemberi hideg van. De mi a múlt heti kellemes őszi időt jól kihasználtuk. Kisgazdi rákapott a kutyavezetgetésre, így néha (?) nála van a gyeplő, de szerencsémre inkább Brióst favorizálja, aki szerint ebben semmi rossz nincs. Jó kis páros mondhatom…

Egyszerűen semmi izgi nem történik…

Csupa olyanról tudnék írni, amit mindenki tud. Például, hogy mennyire szuper, hogy annak ellenére, hogy november van, mégis ragyagó tizensokfokos idő van és mi ennek nagyon örülünk.

Talán azt tudnám elmesélni, hogy… a minap… Kitettek az erkélyre :S Büntiből. Felhergeltem magam valami bolondságon és úgy lihegtem, mint egy félőrült, Kisgazdit meg épp altatták, de így nehéz volt, hisz folyton azt mondogattam, hogy Mémi! (én). Így Mamagazda jött és kitessékelt. Láss csodát, egy perc múlva semmi bajom nem volt, csendben vártam, hogy beengedjenek… Azóta nem csináltam ilyen butaságot.

Reggel voltunk sétálni (ez még nem hír! ). Kicsit meglepődtem mikor leértünk. Ugyanis minden fehér volt. Mint a tejföl. Rémlett valami erről a köd dologról, de mégis meglepett. Szerencsére semmiben nem zavart azért! Baktattunk Szonja után, rohangáltunk, és még egy csoportképet is hagytunk csinálni a gazdinak.

Különben már nem fázok ám! Fűtenek szerencsére. Azóta a meleg kis plédemet is kitúrtam a szék alól, ígyy visszakerült a szekrénybe. Így mindjárt jobb az ősz! A falevelek közt rohangálás mindig nagy kedvencem volt.

Hosszú idő után végre történt velünk valami említésre méltó! Világnapunk van! Egész nap!

Ez majdnem olyan jó, mint mikor szülinapunk van! Ha tortát nem is, de csak nekünk főzőtt, csak nekünk tálalt Virslit kaptunk! MIndenki egy-egy egész szálat! Én be is kaptam rögtön a felét egy falatnak, de aztán a fuldoklás után beláttam, hogy jobb, ha a gazdik feldarabolják…

Nagy séta is volt ígérve, de a reggeli elázás után az orrunkat se volt kedvünk kidugni a lakásból. Majd pótoljuk.

… itt van újra. De én nem szeretem. Fázok. És útálok fázni. Reggel az ágy alá bújtam be. Ott kellemes volt az idő. A kedvenc helyemen, a kis székecske alatt azonban hideg kő van. Nem is voltam ott sokáig! De mindig vissza-vissza tértem, ha csak pár percre is. Gazdinak szerencsére feltűnt, hogy mi lehet a bajom és előkotorta a szekrény mélyéről a meleg kis szőnyegemet. Mindjárt jobb!

Ja! És péntek óta varattalan vagyok. Nem értettem igazán, hogy mit hadonásznak a szemem előtt egy ollóval, így komoly ellenkezésbe kezdtem, de végül csak kiszedték a madzagot. Már csepegtetni sem kell. És eddig minden a legnagyobb rendben. Reméljük többé nem bibisedik meg a szemem!

Ebkár toplista: 1. a dán dog, 2. a csivava

Ugye, hogy ugye?!?!?!       

Bizony! Jelentem kutya bajom. A lelkemet egy cseppet sem viselte meg ez a műtétesdi. Remek kedvem van. Szerencsére nem is zavarnak az öltések sem. Csak a napi háromszori cseppentés után akarom vakarni, akkor kapok tölcsért 10 percre, de különben még arra sincs szükségem. Reggel már Kisgazdival bohóckodtunk. Labdáztunk, fogócskáztunk. (hehe! Az asztal alá már nem tud utánam jönni!! ). Eszem, iszok, ugatok, alszok, szóval tényleg semmi bajom.
És a bibim sem lehet valami feltűnő, ugyanis az utcán még senki nem állított meg, hogy “jajj, mi van már megint szegénykéimmel?!”. Gazdik szerint, ha nem lenne betadinos a szőröm körülötte, akkor senki se látná. Azért nagyon köszi a kedves kommenteket és emaileket! Jó tudni, hogy gondoltok rám. 

Mamagazdi azt mondta, nem írhatom le, hogy mi történt már megint, mert már tiszta állatorvosi rendelő lesz a blogunk, de megggyőztem, hogy ha ez történik, akkor csak erről tudok írni.

Szóval… Tegnap megműtöttek.

A szemem.
A Karácsonyi műtét második felvonása. Akkor megmentették a szemem világát, de a baj oka, nem hogy nem javult, de romlott. Azóta sokszor csípásodott, fájt a szemem, de erről írtam is, míg a múlt héten már odáig jutottunk, hogy kinyitni is alig bírtam. Elvittek megint az orvoshoz, aki azt mondta, hogy itt már nem lesz elég a csepegtetés, meg kell szüntetni a kiváltó okot, a befordult alsó szemhéjamat ki kell igazítani.

Így is lett. Rossz volt, rossz volt, de nem olyan vészes, mint a téli műtét. A varrat sem zavar annyira, hisz látok tőle, nem is fáj annyira, egész jól vagyok a körülményekhez képest.

Brióstól tudom, hogy az itthon aggódóknak rosszabb volt a tegnapi napja. Briós is  sokat idegeskedett miattam, Kisgazdi még sírt is, hogy nincsen meg az ő “Mémi” (ez lennék én: Jamie) kutyája, de most már minden rendben. 10 nap (már csak 9!) múlva varrat szedés. Csak kibírom valahogy…

A héten, anélkül, hogy bármiféle mopsztalin jártunk volna, újabb két mopsz ismerősre tettünk szert a házunk 200m-es körzetén belül.

Tegnap Vili (ha jól értettük a nevét) szaladt oda hozzám. Igen! Hozzám! Briósnak éppen más dolga akadt Elég villám találka volt, de találka.

Pár nappal ezelőtt pedig, egy magát E.T-nek képzelő mopsszal találkoztunk. Pontosabban csak láttuk. Egy bicikli elején lévő kosárban trónolva utatazott.   És úgy nézett ki, mint aki élvezi!
Oké, oké, hogy sokan mondják, hogy simán elmennénk ufónak, meg eljátszotta az a Frank nevű haver a földönkívüli szerepét, no de ez már túlzás… Vagy nem?!